Az iskolába érkező új tanár nem túl egyszerű házi feladattal lepi meg diákjait: váltsák meg a világot. Aki jó jegyet akar év végén, az tesz valamit, amitől jobbá válnak a dolgok. Ez persze csak elmélet. Csupán három emberen kell segítenie hozzá, és meg kell ígértetnie velük, hogy köszönetképpen ők is segítenek három-három másik arra rászoruló embernek.
A filmben kitétel, hogy a jótett olyan cselekedet legyen, ami annak az embernek egy nagyobb “előrelépést” jót jelent, amit abban a helyzetben nem tud magától meglépni.
Az akció első lépéseként Trevor befogad házukba egy hajléktalant. Anyja persze nem tűri a hívatlan vendéget, és rövid úton kidobja, de ezzel nem veszi el fia kedvét. Sőt: a fiú újabb segítő-akciót tervez, és még ő sem sejti, tettei mekkora hatással lesznek mindannyiuk életére.